Chapter 1

Úristen! Köszönöm,köszönöm,köszönöm. 26 feliratkozóm van és a 13 pipám *.* Lehet nem kommentelt senki, de a pipa számomra egy komment! Szóval vehetjük úgy hogy 13 kommentem van. Ennek örömére meghoztam az új részt. Próbálok mindig 1000 szavas részeket írni, de persze ez nem mindig jön össze. Mostantól lesz mindig egy dal, amit majd az oldalaknál a fejezeteknél láthattok!  Jó olvasást! xx

  Remegek. Remegek mert az érzés, hogy pár lépésnyire tőlem van..de nem zárhatom karjaimba nyomaszt. Fáj. Fáj ott a mellkasomban valami, ami most nagyon dübörög. Mintha kiszeretne onnan bújni. Két ház választ el tőle. Hogy megölelhessem, és a szemébe mondjam; szeretlek. Sírni kezdek. Ha érdekeltem volna akkor már idejött volna hozzám. Biztos azzal a lánnyal van, gondolom. Az agyamon átfutnak a gondolatok, hogy vajon éppen mit csinál. Beleborzongok amikor arra gondolok hogy lehet éppen a kávéját issza, közbe pedig édes, rekedtes hangon mesél valamit, utána pedig eszméletlenül édesen nevet. A szememet elfutja a könny, a szívem pedig elsorvad. Itt hagyott. Túl lépett rajtam. Nem szabad rá gondolnod, Danielle! - gondolom. Az arcomra csapok. Utálok szenvedni egy fiú miatt. De ha azt a fiút szeretem..Nem, nem szeretem mondhatni merem: imádom, nem tudok nem szenvedni. A bejárati ajtón halk kopogás hallatszik. Loki egyből ugatni kezdi, s máris mozgatja a farkát. Ez azt jelenti hogy valaki olyan akit ismer. Felállok a kanapéról majd oda megyek. Kinézek a kulcslyukon. A lábam remegni kezd. Letörlöm a szememből a könnyeket, majd a kanapéhoz sietek. Pár használt papír zsebkendőt eltüntetek, így nem tűnik majd fel hogy sírtam.

- Danielle, nyisd már ki! - ordít kintről. Hiányzott a rekedt hangja. Hiányzott ahogy kimondja   a nevem. Mosolygok, mint egy kisgyerek aki éppen most kapott új játékot. Lenyomom az ajtó kilincset. Mikor kinyitom Liam borostás arca fogad. Megrázkódok. Rádöbbenek hogy milyen rég' nem láttam már. - Szia. Rég láttalak, és csak azt szeretném mondani hogy boldog karácsonyt és ezt had adjam oda neked! - mosolyog, majd a háta mögül elővesz egy dobozt. Rápillantok majd észreveszem mi az. Liam régi  pulcsija, amit szerettem magamon találni. Amikor vele voltam mindig ezt vettem fel. - Azért most hoztam, és most kívánok boldog karácsonyt..mert elköltözöm és nem lett volna alkalmam sose odaadni többé! - mondja, mire össze rezzenek. Újabb könny csoport borítja be a szemem. Liam arcára érdeklődés ül ki. Megölel majd hüvelykujjával letörli a könnyeim. - Miért sírsz? Mi az a sok zsepi a kanapénál? Miért vagy ilyen fáradt, és összetört?
A szavai megleptek. Észrevette. Vállat vonok. Nem akarok róla neki beszélni, hisz csak hülyének néz. Belülről nevetek mivel furcsa arcot vág. Mint mindig, most is megnevetett.
- Sírtam. Mi nők rosszul vesszük a szakítást. - Mosolygok, majd becsukom magunk mögött az ajtót. Nem akartam ezt. Itt ül a kanapén, és pár óra múlva azt kell mondanom hogy szia. Kifog menni az ajtón, és elindul Amerikába. Talán sosem találkozok vele már. Szívem szerint sírni tudnék, de inkább normálisan kihasználom e pár órát, percet. Az érzés amit éreztem, tökéletes volt!
- Tudod.. - kezdi. - nem is mondtam miért költözök! Ez nehéz lesz neked, de ezért is jöttem ide. Elakarom mondani, hogy számomra veled teljesen vége. Új barátnőt találtam magamnak, és úgy érzem már nem leszünk együtt többet, soha. - Fejezte be. Arcom elfacsarodott. Nem hittem el. Számomra itt tellett be a pohár! Ide jön hogy közölje mindezt velem? Kezem remegni kezd. Egész életemben nem voltam még ennyire ideges mint ebben a hétben. Folyamatosan sírok, remegek, és a legtöbbször összerezzenek akárhányszor rá gondolok. Mutasd meg hogy  erős vagy, mondogatom magamba. Rámosolygok Liamre, majd ő vissza rám. Feláll. Elmegy. A gyomrom szaltókat dob a gondolattól, hogy örökre itt hagy. A fotelen heverő pulóverre pillantok majd Liam ajkaira. Kényszert érzek rá, hogy megcsókoljam. Az ajtóhoz megy majd vissza fordul:

- Danielle! - jön oda hozzám. Megölel majd az arcomra ad apró puszikat. A szemem elfutja a könny. Nem voltam soha életemben még ilyen gyenge. Főleg nem fiú miatt. Nagyot nyelek, s ajkaimba harapok. -  tudod.. hiányozni fog a jelenléted, bébi! - mosolyog. Úgy szólított ahogy akkor szokott amikor még egy pár voltunk. Mosolyra húzódik a szám sarka. Liam kilép az ajtón. Becsukja maga mögött. A kanapé előtt állok és várok. Nem tudom mire.. Talán hogy majd egyszer vissza jön? Talán egy utolsó ölelésre? Vagy arra, hogy legyen újra minden a régi?