Prológus

Hát sziasztok, kedves olvasók! Szeretném ha tudnátok, hogy nagyon boldog lettem amikor felléptem ma a blogomra és 23 feliratkozót mutatott ott oldalt. Egyetlen egy blogomon volt/van sok feliratkozó, de immár kettőn! A blogról mindent megtaláltok ITT. Még annyit elmondok róla, hogy ebben a blogban nem lesz Sophia utálkozás (akár mennyire nem szimpatikus is). Maximum egyetlen egy részben (ami majd a lényeg lesz) fog előfordulni, hogy nem annyira jó tulajdonságokat aggatok rá. A prológusom nem az amolyan megszokott lesz, mivel majd ez az egyik részben folytatódik.  Jó olvasást a prológushoz! ♡ 

  A könnyeim lenyelem. Erősnek kell mutatkoznom az emberek előtt. Kilépek, s egyből több tekintet szegődik rám. Mosolyognom kell. A legrosszabb dolog a világban az, amikor valamit kényszerből kell csinálni.. Pár perc múlva emberek tömbkelege kérdezget tőlem. A szemeimet elfutják a könnyek. Nem bírok a múlt hétről beszélni. Hiányzik. Mindene, minden érintése, s óriási szíve. Nem szeretnék illetlen lenni de eltolakodom az emberek között. 
- Bocsánat - nyelek nagyot. -, nem szeretnék erről most beszélni! Sajnálom. - Az emberek arcán apró mosoly ült. Észre vették a könnyeket amik az arcomra folytak. Látják hogy hiányzik. Látszik rajtam. Ezt nem akartam! Nem törhetek össze egy pasi miatt. Láttam pár most készült videót róla. Nem sül le róla, hogy hiányoznék vagy szomorú lenne. Engem se kell annak látnia. Belülről mosolyog a szám. Egy percre kiszállt a fejemből. De vissza jött. Fogaim össze szorítom. "Nem gondolhatok rá. Erősnek kell mutatkoznom!" - gondolom. Arcomra újból, és újból könnyek csúsznak. Letörlöm, mert újabb arcok szegődnek rám. Kiráz a hideg. Újra magam mellett szeretném látni, s a karácsonyt se egyedül tölteni - nélküle. Pár hét múlva itt van. A család tagjaim elutaznak miattam, s mikor meglátják hogy szomorú vagyok elrontom vele a karácsonyt. Én leszek a középpontban, - mint most minden újságban. Akaratom ellenére az újságoshoz indulok. Szeretném megvenni anyukámnak a kedvenc újságját. Belépek. Az eladó szeme furcsa tekintetemre szegeződik. Átfut rajtam a hideg. Utálom ha engem bámulnak. Főleg ha tudom. Keresni kezdem amiért jöttem. Arcomra újabb könnycsepp csúszik mikor egy kimagasló újság címlapot látok. Alsó ajkamba harapok. A fejemben csak három szó futott át; "erősnek kell maradnom!" Könnyeimtől homályosan látok. Össze-vissza pislogok, mintha nem látnák jól. A címlapot egy kép borította. Az egyik felén  Liamról és rólam, a másikon pedig rólam egy ami át van húzva. Mit akar ez jelenteni? Kinyitom majd beleolvasok. A cikkben annyi állt, hogy Liam tegnap egy különös barna hajú lánnyal vacsorázott, - ott ahol velem szokott. Viszont a következő mondat miatt eltört bennem valami. Liam azt nyilatkozta, hogy nehezen túltette magát rajtam és új életbe kezdett. Nem akar újra szerelmes lenni, még egy ideig. 
- Hamar? - suttogom. Össze rezzenek. Csak a nők nem tudnak nem az elveszített fiúra gondolni? Vagy éppen én vagyok ember feletti? Tovább nézem. Lapozok majd látok egy új képet Liamról. Szemei vörösek voltak, mintha sírt volna. Fáradtnak látszott, és nem mosolygott úgy mint amikor még velem volt. Szörnyű volt így látni. Becsukom az újságot. Nem bírom tovább olvasni. Kiveszem azt amiért jöttem. Az elején szintén mi vagyunk. Ennyire megrázta a világot a hír? - gondolom magamban. Kifizetem majd mikor távozni készülök az eladó csendes hangja csendül fel mögöttem. 
- Sajnálom ami történt. Teljes szívemből. - mosolyog, mire egy apró mosoly gyűlt ki a számra. Becsukom magam mögött a bolt ajtaját majd haza sietek. Az ajtó előtt egy boríték hever. A szemem felcsillan mikor a feladó nevét megpillantom. Liam írta. Szóval még nem felejtett el. Kibontom majd ajkamat beszívva olvasom, könnyeimet vissza tartva.