Chapter 1

Úristen! Köszönöm,köszönöm,köszönöm. 26 feliratkozóm van és a 13 pipám *.* Lehet nem kommentelt senki, de a pipa számomra egy komment! Szóval vehetjük úgy hogy 13 kommentem van. Ennek örömére meghoztam az új részt. Próbálok mindig 1000 szavas részeket írni, de persze ez nem mindig jön össze. Mostantól lesz mindig egy dal, amit majd az oldalaknál a fejezeteknél láthattok!  Jó olvasást! xx

  Remegek. Remegek mert az érzés, hogy pár lépésnyire tőlem van..de nem zárhatom karjaimba nyomaszt. Fáj. Fáj ott a mellkasomban valami, ami most nagyon dübörög. Mintha kiszeretne onnan bújni. Két ház választ el tőle. Hogy megölelhessem, és a szemébe mondjam; szeretlek. Sírni kezdek. Ha érdekeltem volna akkor már idejött volna hozzám. Biztos azzal a lánnyal van, gondolom. Az agyamon átfutnak a gondolatok, hogy vajon éppen mit csinál. Beleborzongok amikor arra gondolok hogy lehet éppen a kávéját issza, közbe pedig édes, rekedtes hangon mesél valamit, utána pedig eszméletlenül édesen nevet. A szememet elfutja a könny, a szívem pedig elsorvad. Itt hagyott. Túl lépett rajtam. Nem szabad rá gondolnod, Danielle! - gondolom. Az arcomra csapok. Utálok szenvedni egy fiú miatt. De ha azt a fiút szeretem..Nem, nem szeretem mondhatni merem: imádom, nem tudok nem szenvedni. A bejárati ajtón halk kopogás hallatszik. Loki egyből ugatni kezdi, s máris mozgatja a farkát. Ez azt jelenti hogy valaki olyan akit ismer. Felállok a kanapéról majd oda megyek. Kinézek a kulcslyukon. A lábam remegni kezd. Letörlöm a szememből a könnyeket, majd a kanapéhoz sietek. Pár használt papír zsebkendőt eltüntetek, így nem tűnik majd fel hogy sírtam.

- Danielle, nyisd már ki! - ordít kintről. Hiányzott a rekedt hangja. Hiányzott ahogy kimondja   a nevem. Mosolygok, mint egy kisgyerek aki éppen most kapott új játékot. Lenyomom az ajtó kilincset. Mikor kinyitom Liam borostás arca fogad. Megrázkódok. Rádöbbenek hogy milyen rég' nem láttam már. - Szia. Rég láttalak, és csak azt szeretném mondani hogy boldog karácsonyt és ezt had adjam oda neked! - mosolyog, majd a háta mögül elővesz egy dobozt. Rápillantok majd észreveszem mi az. Liam régi  pulcsija, amit szerettem magamon találni. Amikor vele voltam mindig ezt vettem fel. - Azért most hoztam, és most kívánok boldog karácsonyt..mert elköltözöm és nem lett volna alkalmam sose odaadni többé! - mondja, mire össze rezzenek. Újabb könny csoport borítja be a szemem. Liam arcára érdeklődés ül ki. Megölel majd hüvelykujjával letörli a könnyeim. - Miért sírsz? Mi az a sok zsepi a kanapénál? Miért vagy ilyen fáradt, és összetört?
A szavai megleptek. Észrevette. Vállat vonok. Nem akarok róla neki beszélni, hisz csak hülyének néz. Belülről nevetek mivel furcsa arcot vág. Mint mindig, most is megnevetett.
- Sírtam. Mi nők rosszul vesszük a szakítást. - Mosolygok, majd becsukom magunk mögött az ajtót. Nem akartam ezt. Itt ül a kanapén, és pár óra múlva azt kell mondanom hogy szia. Kifog menni az ajtón, és elindul Amerikába. Talán sosem találkozok vele már. Szívem szerint sírni tudnék, de inkább normálisan kihasználom e pár órát, percet. Az érzés amit éreztem, tökéletes volt!
- Tudod.. - kezdi. - nem is mondtam miért költözök! Ez nehéz lesz neked, de ezért is jöttem ide. Elakarom mondani, hogy számomra veled teljesen vége. Új barátnőt találtam magamnak, és úgy érzem már nem leszünk együtt többet, soha. - Fejezte be. Arcom elfacsarodott. Nem hittem el. Számomra itt tellett be a pohár! Ide jön hogy közölje mindezt velem? Kezem remegni kezd. Egész életemben nem voltam még ennyire ideges mint ebben a hétben. Folyamatosan sírok, remegek, és a legtöbbször összerezzenek akárhányszor rá gondolok. Mutasd meg hogy  erős vagy, mondogatom magamba. Rámosolygok Liamre, majd ő vissza rám. Feláll. Elmegy. A gyomrom szaltókat dob a gondolattól, hogy örökre itt hagy. A fotelen heverő pulóverre pillantok majd Liam ajkaira. Kényszert érzek rá, hogy megcsókoljam. Az ajtóhoz megy majd vissza fordul:

- Danielle! - jön oda hozzám. Megölel majd az arcomra ad apró puszikat. A szemem elfutja a könny. Nem voltam soha életemben még ilyen gyenge. Főleg nem fiú miatt. Nagyot nyelek, s ajkaimba harapok. -  tudod.. hiányozni fog a jelenléted, bébi! - mosolyog. Úgy szólított ahogy akkor szokott amikor még egy pár voltunk. Mosolyra húzódik a szám sarka. Liam kilép az ajtón. Becsukja maga mögött. A kanapé előtt állok és várok. Nem tudom mire.. Talán hogy majd egyszer vissza jön? Talán egy utolsó ölelésre? Vagy arra, hogy legyen újra minden a régi?

Prológus

Hát sziasztok, kedves olvasók! Szeretném ha tudnátok, hogy nagyon boldog lettem amikor felléptem ma a blogomra és 23 feliratkozót mutatott ott oldalt. Egyetlen egy blogomon volt/van sok feliratkozó, de immár kettőn! A blogról mindent megtaláltok ITT. Még annyit elmondok róla, hogy ebben a blogban nem lesz Sophia utálkozás (akár mennyire nem szimpatikus is). Maximum egyetlen egy részben (ami majd a lényeg lesz) fog előfordulni, hogy nem annyira jó tulajdonságokat aggatok rá. A prológusom nem az amolyan megszokott lesz, mivel majd ez az egyik részben folytatódik.  Jó olvasást a prológushoz! ♡ 

  A könnyeim lenyelem. Erősnek kell mutatkoznom az emberek előtt. Kilépek, s egyből több tekintet szegődik rám. Mosolyognom kell. A legrosszabb dolog a világban az, amikor valamit kényszerből kell csinálni.. Pár perc múlva emberek tömbkelege kérdezget tőlem. A szemeimet elfutják a könnyek. Nem bírok a múlt hétről beszélni. Hiányzik. Mindene, minden érintése, s óriási szíve. Nem szeretnék illetlen lenni de eltolakodom az emberek között. 
- Bocsánat - nyelek nagyot. -, nem szeretnék erről most beszélni! Sajnálom. - Az emberek arcán apró mosoly ült. Észre vették a könnyeket amik az arcomra folytak. Látják hogy hiányzik. Látszik rajtam. Ezt nem akartam! Nem törhetek össze egy pasi miatt. Láttam pár most készült videót róla. Nem sül le róla, hogy hiányoznék vagy szomorú lenne. Engem se kell annak látnia. Belülről mosolyog a szám. Egy percre kiszállt a fejemből. De vissza jött. Fogaim össze szorítom. "Nem gondolhatok rá. Erősnek kell mutatkoznom!" - gondolom. Arcomra újból, és újból könnyek csúsznak. Letörlöm, mert újabb arcok szegődnek rám. Kiráz a hideg. Újra magam mellett szeretném látni, s a karácsonyt se egyedül tölteni - nélküle. Pár hét múlva itt van. A család tagjaim elutaznak miattam, s mikor meglátják hogy szomorú vagyok elrontom vele a karácsonyt. Én leszek a középpontban, - mint most minden újságban. Akaratom ellenére az újságoshoz indulok. Szeretném megvenni anyukámnak a kedvenc újságját. Belépek. Az eladó szeme furcsa tekintetemre szegeződik. Átfut rajtam a hideg. Utálom ha engem bámulnak. Főleg ha tudom. Keresni kezdem amiért jöttem. Arcomra újabb könnycsepp csúszik mikor egy kimagasló újság címlapot látok. Alsó ajkamba harapok. A fejemben csak három szó futott át; "erősnek kell maradnom!" Könnyeimtől homályosan látok. Össze-vissza pislogok, mintha nem látnák jól. A címlapot egy kép borította. Az egyik felén  Liamról és rólam, a másikon pedig rólam egy ami át van húzva. Mit akar ez jelenteni? Kinyitom majd beleolvasok. A cikkben annyi állt, hogy Liam tegnap egy különös barna hajú lánnyal vacsorázott, - ott ahol velem szokott. Viszont a következő mondat miatt eltört bennem valami. Liam azt nyilatkozta, hogy nehezen túltette magát rajtam és új életbe kezdett. Nem akar újra szerelmes lenni, még egy ideig. 
- Hamar? - suttogom. Össze rezzenek. Csak a nők nem tudnak nem az elveszített fiúra gondolni? Vagy éppen én vagyok ember feletti? Tovább nézem. Lapozok majd látok egy új képet Liamról. Szemei vörösek voltak, mintha sírt volna. Fáradtnak látszott, és nem mosolygott úgy mint amikor még velem volt. Szörnyű volt így látni. Becsukom az újságot. Nem bírom tovább olvasni. Kiveszem azt amiért jöttem. Az elején szintén mi vagyunk. Ennyire megrázta a világot a hír? - gondolom magamban. Kifizetem majd mikor távozni készülök az eladó csendes hangja csendül fel mögöttem. 
- Sajnálom ami történt. Teljes szívemből. - mosolyog, mire egy apró mosoly gyűlt ki a számra. Becsukom magam mögött a bolt ajtaját majd haza sietek. Az ajtó előtt egy boríték hever. A szemem felcsillan mikor a feladó nevét megpillantom. Liam írta. Szóval még nem felejtett el. Kibontom majd ajkamat beszívva olvasom, könnyeimet vissza tartva.